Bemutatkozás
Édenkert Telephely Vásárosnamény
A Magyarországi Református Egyház 2018-ban indította el azt az Országos Óvoda Programot, amely országszerte hivatott támogatni a Református Egyházközségek óvodaalapítási, fejlesztési, működtetési szándékait. A program megvalósításához szükséges anyagi forrást Magyarország Kormánya biztosította. Ebben a programban kapott helyet a Vásárosnaményi Református Egyházközség jövőt formáló elképzelése is, egy – a mai kor színvonalának megfelelő - három csoportos új óvoda felépítése.
Vásárosnaményban a református templom szomszédságában helyezkedik el az óvoda. 2023.09.01-én nyitotta meg kapuit. 200 méter séta a Kraszna folyó, A Tisza is közel van, bár ide már közlekedési eszközzel lehet lejutni a Tisza hídon keresztül. A tágas világos, összenyitható csoportszobák, a praktikus elosztó téren keresztül könnyen megközelíthető mosdók, öltözők és egyéb kiszolgáló helyiségek biztosítják a gyermekek kényelmét, a szükségleteik kielégítését, térben való könnyed eligazodását, a nevelők általi átláthatóságot. Az életkori sajátosságokat figyelembe véve kerültek kialakításra az egyes játszóhelyek, a különböző óvodai tevékenységeknek megfelelően: játszószőnyegek, babaszoba - konyha, építőjáték sarok, mesesarok, barkácsoló és kézműves asztalok, elcsendesedésre alkalmas kis kuckók. A dekorációk az épület egészében igazodnak a keresztyén szellemiséghez, egyszerűséget, esztétikumot közvetítenek.
Az udvari játékeszközök, a kialakított játszóhelyek hozzájárulnak az életkori sajátosságoknak, egyéni érdeklődésnek megfelelő sokoldalú mozgáshoz, tevékenykedéshez minden gyermek számára. Minden szükséges személyi és tárgyi feltétel biztosított az óvodában a gyermekek neveléséhez, fejlesztéséhez.

Áldás Református Óvoda
© 2024 / Minden jog fenntartva