Óvodánk bemutatkozása

Mesevár Tagóvoda Rétközberencs

A Mesevár Óvoda a falu közepén, központi helyen található, a háziorvosi rendelő, védőnői szolgálat és a helyi általános iskola 50 méteres körzetében. A 2019. szeptemberében vettük birtokba az újonnan épült, modern, akadálymentesített intézményünket. Az épület az Európai Uniós szabványoknak megfelelően, pályázat alapján épült. Megtalálható benne 3 csoportszoba, a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel, irodákkal, tornaszobával, szertárokkal, tálaló konyhával stb. Az épülethez nagy területű játszóudvar tartozik.
Óvodánkban „Hagyományőrzésen alapuló óvodai nevelés” folyik. A hagyományok ápolása kiterjed a nemzeti-, vallási- és egyéb ünnepek, világnapok megtartására. Évente legalább 2-3 alkalommal, nyílt nap keretében, az ünnepekhez tartozó tevékenységekbe igyekszünk a szülőket is minél nagyobb számban bevonni.

Éves munkánkat projekthetek/témák (36 téma) szerint tervezzük és valósítjuk meg, valamint fontos szerepet kap nevelési gyakorlatunkban a környezetvédelem, fenntarthatóság, újrahasznosítás.
Fontosnak tartjuk a gyermekek nagy mozgásigényének kielégítését többféle sportolási lehetőség megismerésével, kipróbálásával. Ezért csatlakozott óvodánk 2022-ben a Bozsik-programhoz is.
A gyermekek 99 %-a roma származású, jelentősen elmaradott szociokulturális környezetből érkeznek, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű óvodások aránya több mint 60%.
Intézményünk tagja a „Fogadj örökbe egy óvodát!” mozgalomnak, eszközeink nagy részét e program keretein belül kapjuk
 

Áldás Református Óvoda

Cím:

4642 Tornyospálca Kossuth u. 111.
© 2022 / Minden jog fenntartva