Áldás Református Óvoda- Tornyospálca


Szivárvány csoport

"Szivárvány – Isten ajándéka

Eső után, ha nap ragyog,
szivárvány íve felragyog.
Színei halkan hirdetik,
Isten szeret, mindenkit.

Ég és föld közt fényhíd áll,
békességet szórva ránk,
vigyázzunk hát a világra,
mit ránk bízott jó Atyánk."

Csoportunk a református szellemiségű székhely óvoda közösségéhez tartozik, ahol nevelőmunkánk alapját a keresztyén értékrend, a szeretet, az elfogadás, az egymás iránti tisztelet és a felelősségvállalás határozza meg. A gyermekeket olyan légkör veszi körül, amelyben biztonságban érezhetik magukat, és ahol személyiségük kibontakoztatása mellett lelki fejlődésük is kiemelt figyelmet kap.

A református hitéleti nevelés mindennapjaink szerves része. A napot gyakran csendes percekkel kezdjük, mely során elcsendesedve, rövid imádsággal hangolódunk rá a közös tevékenységekre. A gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodva bibliai történetekkel, énekekkel és beszélgetésekkel ismertetjük meg őket az alapvető keresztyén értékekkel, mint a szeretet, megbocsátás, hála és segítőkészség. Az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó alkalmak lehetőséget adnak az élményszerű tanulásra és a közösség megélésére.
A hitéleti neveléshez szorosan kapcsolódik a teremtésvédelem szemlélete, melynek során a gyermekeket arra neveljük, hogy felismerjék és tisztelettel forduljanak Isten teremtett világa felé. Fontosnak tartjuk, hogy már óvodás korban megtapasztalják a természet szépségét, értékét és törékenységét, valamint kialakuljon bennük a felelősségérzet környezetük iránt. A mindennapok során hangsúlyt fektetünk a környezettudatos magatartás alakítására, például a természet megfigyelésén, a szelektív szemlélet alapjain, a takarékosságon és a környezet iránti gondoskodáson keresztül.

A csoport összetétele heterogén, életkor, fejlettségi szint és egyéni sajátosságok tekintetében változatos. Nevelőmunkánk során kiemelt figyelmet fordítunk az egyéni bánásmódra és a differenciált fejlesztésre. A gyermekek fejlődését fejlesztőpedagógus, logopédus és pszichológus segíti, akik rendszeres megfigyelésekkel, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokkal támogatják a részképességek fejlődését, a beszédfejlődést, valamint az érzelmi és viselkedési nehézségek kezelését. A szakemberekkel való együttműködés folyamatos, mely kiterjed a pedagógusok és a szülők közötti kapcsolattartásra is.

A gyermekek érzelmi és szociális kompetenciáinak fejlesztésében fontos szerepet tölt be a Boldogságóra program, amely során játékos, élményalapú módon tanulják meg felismerni és kezelni érzéseiket, fejlődik önismeretük, empátiájuk és pozitív gondolkodásuk.
A mozgásfejlesztés mindennapjaink kiemelt területe. A Bozsik program keretében a gyermekek játékos labdás tevékenységek során fejlesztik mozgáskoordinációjukat, kitartásukat és együttműködési készségüket. Ezt egészítik ki a Fitt-ball foglalkozások, amelyek az egyensúlyérzék, a tartás és a testtudat fejlődését támogatják, valamint a Mozgáskotta módszer, amely komplexen fejleszti a mozgást, a ritmusérzéket, a figyelmet és a térbeli tájékozódást.
A művészeti és esztétikai nevelés gazdagítása érdekében rendszeresen szervezünk és látogatunk színházi és bábszínházi előadásokat, amelyek hozzájárulnak a gyermekek képzeletének, érzelmi intelligenciájának és nyelvi kifejezőkészségének fejlődéséhez. Ezek az élmények mély nyomot hagynak a gyermekekben, és gyakran visszaköszönnek játékukban és kommunikációjukban.

Fontos szerepet kapnak a közösségi élmények és a tapasztalatszerzés különböző formái. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, sétákat, amelyek során a gyermekek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a természettel. Ezek az alkalmak nemcsak ismeretszerzést szolgálnak, hanem erősítik a teremtett világ iránti szeretetet, a környezet védelmének fontosságát és a természet iránti felelősségteljes magatartás kialakulását is. A közös élmények erősítik a csoportkohéziót és a társas kapcsolatokat.
Óvodánkban szakmai napok és tematikus programok is színesítik a mindennapokat, amelyek során új élményekkel, ismeretekkel gazdagodnak a gyermekek, és lehetőség nyílik különböző tevékenységek kipróbálására.

A mindennapi nevelőmunka során törekszünk arra, hogy a gyermekek önállósága, problémamegoldó gondolkodása, kreativitása és együttműködési készsége folyamatosan fejlődjön. Kiemelten fontos számunkra a családokkal való partneri együttműködés, a kölcsönös bizalom és az egységes nevelési szemlélet kialakítása.
Célunk, hogy a ránk bízott gyermekek kiegyensúlyozott, nyitott, szeretetteljes személyiséggé váljanak, akik képesek kapcsolódni társaikhoz, tisztelik környezetüket, és életkoruknak megfelelően megélik hitüket a mindennapokban, miközben felelősségteljesen fordulnak Isten teremtett világa felé.
 
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket,
és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
(Márk 10,14)





 

Áldás Református Óvoda

Cím:

4642 Tornyospálca Kossuth u. 111.
© 2024 / Minden jog fenntartva